Közreműködők

Megrendelő

Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
A Hanyi-Tiszasülyi árvízszint-csökkentő tározó beruházója a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI). A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságot, rövidítve a VKKI-t, egy Módosító Alapító Okirattal hozta létre 2007-ben az akkor hivatalban lévő környezetvédelmi és vízügyi miniszter, dr. Persányi Miklós. A 2007. április elsején hatályba lépő Módosító Alapító Okirat a VKKI jogelődjének, a Vízügyi Központ és Közgyűjteményeknek átszervezésével, tevékenységi körének, valamint gazdálkodási rendjének módosításával alkotta meg intézményünket. Az Okirat olyan önálló jogi személyként és központi költségvetési szervként határozta meg a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságot, mely önállóan gazdálkodik, és melynek hatásköre kiterjed az egész országra.
A VKKI a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása alatt működik. 110 fős munkatársi gárdája a mérnöktől és a hidrológustól kezdve a közgazdászon és az informatikuson keresztül a levéltárosig és múzeológusig számos szakmát foglal magába - a szervezet működtetését biztosító funkcionális tevékenységek mellett.

Kivitelező

AMS Konzorcium

A-Híd Építő Zrt. Konzorcium vezető 70%
A Hanyi-Tiszasülyi tározó tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázaton a HÍD Építő Zrt. vezette AMS Konzorcium szerepelt sikerrel. A kivitelező feladata a Tiszasüly, Jászkisér és Pély településeket érintő 55,7 km2-en elterülő, 4,4 méter átlagos mélységű víztározó kialakítása. A konzorcium 24,3 km hosszúságú új töltést épít, illetve magasítja a már meglévő 7 km-es töltést is. A beruházást várhatóan 2013-ra fejezik be.

Magyar Vízépítő Zrt. 15%
A Magyar Vízépítő Zrt. 2009. január 1-vel alakult a 90-es években alapított ÉDUVIZ Kft. illetve a budapesti székhelyű ÉPVIZKÖR Kft. összeolvadásából. A Társaság legfőbb részvényese a HÁLÓVETŐ Kft., amely három magánszemély – Sasvári Gyula, Hessky Pál, valamint Nobilis Kristóf – tulajdonában van. A Társaság kizárólag vízügyi fejlesztési tevékenységgel foglalkozik, és valamennyi vízügyi feladat ellátására alkalmas mind eszközellátottsága, mind szakmai háttere által.
A Társaság célja olyan fejlesztések megvalósításában történő részvétel, melyek összhangban állnak a magyar nemzetgazdasági célokkal és a Magyarország felé támasztott Uniós elvárásokkal. Ennek keretében törekszik a mesterséges és erősen módosított vizek védelmére, javítására, helyreállítására, valamint a vizek legjobb rendelkezésre álló technikán alapuló szabályozásának biztosítására, illetve azok megfelelő ökológiai potenciáljának elérésére. A Társaság tevékenységi körében – a fentiek mellett – fontos szerepet képvisel a klímaváltozással összefüggésben az alternatív öntözési rendszerek meghonosítása és a meglévő kapacitások állagának megóvása és bővítése
Az Magyar Vízépítő Zrt. vezérigazgatósági irányítással, területi és szolgáltatási csoportok együttműködésével látja el a gazdasági, vállalkozási, kivitelezései, gépészeti és szolgáltatási feladatait az alábbi szervezeti egységenként.

Ezentis (volt Sedesa) 15%
A Ezentis Infraestructuras egy több mint hatvanéves múltra visszatekintő erős vállalkozói csoport, amely a nemzetközi beruházások piacán tevékenykedik. Magas szintű specializációja köszönhetően több szektorban is jelen van, a minőségen és az erős technológiai versenyképességen alapuló projekteket és infrastruktúrákat valósít meg, tiszteletben tartva a környezetet.
A vállalat vezető szerepet tölt be több üzletágban: az építkezés, az ingatlanok, a környezet, az energia és a koncessziós jogok területén, ahol nagy szolgáltatási potenciállal és személyre szabott állománnyal rendelkezik. Ez teszi lehetővé számára, hogy minden működési területen vezetőnek mondhassa magát.

Mérnök

Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és tervező Kft.
Az Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. több, mint 30 éve a magyar mélyépítés egyik legmeghatározóbb vállalata. Társaságunk tagja a Tanácsadó Mérnökök Magyarországi szövetségének (FIDIC).
Az OVIBER Kft. ISO 9001 szerinti Minőségbiztosítási Rendszer és az ISO 14001 Környezetvédelmi Irányítási Rendszer szerint működik, melyekhez a tanúsítványt az SGS International Certification Services AG. adta ki. Magas szintű megvalósítását a jól működő átfogó minőségbiztosítási rendszer biztosítja, ami kiterjed a döntési, ellenőrzési, felelősségi, belső kapcsolati rendszer létrehozásán és működtetésén túl mindazon belső szabályzatra, amely a szolgáltatás magas színvonalát garantálja a Megbízó elvárásainak megfelelően.

Tevékenységünk kiterjed az alábbiakra:

  • környezetvédelmi beruházások;
  • komplex vízhasznosítás és létesítményei;
  • regionális vízellátó-rendszerek, víztisztítás, tározás, távvezeték, elosztóvezeték, egyedi eseteknél vízbeszerzés;
  • vízerőművek, duzzasztók és völgyzárógátak;
  • mezőgazdasági öntözőtelepek, belvízrendezés;
  • árvízvédelmi művek, folyószabályozás;
  • regionális és városi csatornarendszerek;
  • szennyvíztisztítás létesítményei, iszapkezelés és elhelyezés berendezései és technológiája;
  • hulladékgazdálkodási létesítmények
  • mérő- és megfigyelőrendszerek kialakítása;
  • autópályák, főutak, bekötőutak építése vagy átépítése, valamint a létesítményeken belüli utak, térburkolatok építése,
  • magasépítési beruházások.

Továbbá különböző szintű tervek, pályáztatási dokumentumok, megvalósíthatósági tanulmányok készítése, valamint jogi feladatok ellátása.

Tervező

Viziterv - K+K - Konstruktőr Kft.
A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, mint építtető által „A Hanyi-tiszasülyi árvízszint-csökkentő tározó” projektben árapasztó tározó és létesítményei FIDIC piros könyv szerinti megvalósítása és a kiviteli terveinek elkészítése a 290/2007. (X. 31.) Korm. rendeletnek megfelelő tartalommal” vállalkozási szerződés keretében tárgyban kiírt közbeszerzési eljárás nyertese az AMS KONZORCIUM, melynek tagjai a konzorciumot vezető A-HÍD Építő Zrt., a Magyar Vízépítő Zrt. és a SEDESA ORBAS Y SERVICIOS S.A.
A konzorciumot vezető A-HÍD Építő Zrt. megbízást adott a kiviteli tervek elkészítésére a „Hanyi-Tiszasüly tervezői konzorcium” részére, melynek tagjai a KONSTRUKTŐR Mérnökiroda Kft., a K+K KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI- ÉS KÖZMŰTERVEZŐ Kft., valamint a konzorciumot vezető VIZITERV Consult Kft.